A világon rengeteg színházi fesztivál létezik és számuk folyamatosan nő. Az utóbbi években a szomszédos országok is létrehozták a maguk reprezentatív eseményét. Hogy Magyarországon ilyen még nem jött létre, akár különleges esélyként is felfogható. Hiszen még feltehetjük magunknak a kérdést: milyen koncepcióval érhető el, hogy az itteni NSZF különleges legyen? Míg a hagyományos elvek mentén szerveződő fesztiválok jelentős előadások (esetenként egy-egy téma köré csoportosított) meghívásával operálnak, a jelentősebbek saját produkciókat is létrehoznak, melyek később szintén bekerülnek a piaci körforgásba.

A Tranzit – szorosan illeszkedve az Európai Kulturális Főváros filozófiájához – kizárólag a város különleges tereit, adottságait kihasználó és a helyszínen születő előadást mutatna be. Az alkotók a közegből inspirálódnának és huzamosan ott is tartózkodnának, tehát magukba szívnák a várost és – minden bizonnyal – az ez által beépülne későbbi munkájukba is. A közönségnek pedig Pécsre kellene zarándokolnia, hiszen ezek a produkciók, ebben a formában csak „itt és most” lennének élvezhetőek. A bemutatott előadások valóban eredetiek lennének, a fesztivál valóban összetéveszthetetlen volna.

Egy ilyen elv mentén szerveződő esemény persze a hagyományosnál jóval hosszabb (többéves) előkészítést igényel, melynek tervezett fázisai:

1, a város feltérképezése: valamennyi szóba jöhető tér (alapvetően nem színházi, zárt és nyitott egyaránt) listába vétele, majd szelektálása tartalmi és praktikus szempontok alapján;
2, a kiválasztott helyszínek történetének és adottságainak részletes feltárása – egy portfolió összeállítása;
3, a portfolió bemutatása a fesztiválra megnyerni szándékozott magyar és külföldi alkotócsoportok vezetőinek;
4, helyszín és témaválasztás az érdeklődést mutató művészekkel;
5, az egyes projektek részletes kidolgozása, majd ezek összehangolása – a fesztivál műsorának felállítása;
6, az egyes próbafolyamatok ütemezése és lebonyolítása;
7, Fesztivál és kísérőprogramjai.

A modell bejáratásához, a „gyermekbetegségek” kiküszöbölésére érdemes már 2009-re egy néhány projektből álló próbakiadást szervezni.

A program sokszínűségére a felkért alkotók személye lenne a garancia, köztük éppúgy megtalálható volna táncos, zenés színházi szakember vagy cirkuszművész, akik mind saját csapatukkal dolgozhatnának. A kiválasztott helyszínek függvényében lennének rétegközönségnek szóló és populáris előadások is. Magyar és külföldi alkotók egymás mellett, egy időben dolgoznának és mutatkoznának be, ezáltal a Tranzit automatikusan a tapasztalatcsere és kooperáció szakmai fórumává is válhatna.

A modell a későbbiekben helyben folytatható és variálható (a helyszínek és művészek legkülönfélébb konstellációit létrehozva), amennyiben a város nem kívánja megőrizni, máshol adaptálható.

Schilling Árpád